Kávézacc jóslás történelme

A kávézacc jóslás különösen a XVI. – XVII. században – a tenyérjóslás mellett – a legnépszerűbb jövendölési praktika volt. Úgy tűnik, újra feléledt ez az ősi jóslásforma, s a kártya, rúna, asztrológia mellett elfoglalja a neki járó helyet.

Mit olvashatunk ki belőle?

Amikor megittuk a kávét, borítsuk rá a csészealjat, majd egy hirtelen mozdulattal fordítsuk meg – ezt ismételjük meg háromszor, így a felesleges kávézacc a csészealjba potyog. Várjunk három percig, majd emeljük le a csészét. Kezdjük az ábrák megfejtését! tovább >>>

Még Puccini Turandot operája is említi az ősi jóslási formákat. A második felvonásban Turandot és rabszolganője Zelima beszélgetnek: “Vannak okos asszonyok úrnőm, kik tea vagy kávé zaccából jövendölnek neked.”

Rendezvényre? IGEN!

Immár 20 éve visszük ezt a közkedvelt programot rendezvényekre. Az érdeklődés mindig óriási, hiszen a vendégek nagy többsége még sosem találkozott ezzel a jóslási formával.

Nagy tömeget ki tudunk szolgálni, hisz pl. 4 óra alatt 75-80 ember átesik a jósláson, s még egy remek ízű, törökös kávét is elfogyasztottak! 2-3 fő tanácsadóval a fenti szám megtöbbszörözhető.

Kávézacc jóslás rendezvényeken is!

Szeretné, ha az Ön rendezvényén is profi kávézacc jós szórakoztatná a vendégeket? Hívjon most, éreklődjön, kérjen árajánlatot!

Kávézacc jóslás a Sanoma Budapest Kiadói Zrt. családi napján.

Telefon: +36 70 311 61 25 vagy keresse fel részletekért rendezvényekkel összefüggő programjainkat bemutató honlapunkat: www.rendezvenyprogram.hu

Kérjen árajánlatot!

Szatmári Nóra
Bíborcsillag Harmónia Kft.
1082 Budapest, Baross u. 3.
+36 70 3116125
info kukac rendezvenyprogram.hu

Rendezvényes oldalam
www.rendezvenyprogram.hu

Szatmári Nóra
www.szatmarinora.hu

Ki vagyok?

A rendezvényprogramok szervezését Szatmári Nóra irányítja.
Rólam minden információ megtalálható itt!

Ezoterikus, egészségjavító és kreatív programok szervezésével 1997 óta foglalkozom. Önállóan is vállalok fellépést, valamint számos, remek kollégám van, akiket rendszeresen viszek magammal nagyobb rendezvényekre, összejövetelekre.

Rendezvényes oldalam
www.rendezvenyprogram.hu

Szatmári Nóra
www.szatmarinora.hu



Kávézacc jóslás: érdekességek

Emlék a régmúltból…

2008. június 13. – Kávé- és Koktél Fesztivál, Sajtótájékoztató Ezen a napon hírességeknek kutattam a jövőjét. Mi mást vihettem volna ide, mint kávézacc-jósdát? Détár Enikő, Jáksó László, VV Ágica is türelmetlenül várták jövendőjük megismerését. Ágica egy saját lakást szeretne magának, mint kiderült van is rá egy kis tőkéje… Jóslatom szerint, három-négy hónapon belül lakástulajdonos lesz …

Kapcsolat

Cím
1082 Budapest, Baross u. 3.

Név
Szatmári Nóra
Bíborcsillag Harmónia Kft.

Árajánlat kérés
+36 70 3116125

Előfordulhat, hogy aktuális szakmai elfoglaltságom miatt nem tudom felvenni azonnal a telefont. Kérem, ez esetben írjon e-mailt, és néhány órán beül válaszolok. > info kukac rendezvenyprogram.hu

Tematikus rendezvényprogramjaimról, listák, képek, videó itt található:

www.rendezvenyprogram.hu